Rágógumitartó a múltból
2018. október 16. írta: ToyaHSW

Rágógumitartó a múltból

ragogumi1.JPG

A rágógumi már a 60-as, 70-es években hatalmas népszerűségnek örvendett a gyerekek körében. Persze akkoriban még ismeretlenek voltak a számunkra a nyugati márkák, így nem jutott más nekünk mint a minden boltban megvásárolható klasszikus golyórágó.
A golyórágóról viszonylag kevés pozitív dolog ugrik be. Az egyik ilyen volt, hogy a nyugati filmekben látott rágógumizást tudtunk produkálni a játszótéren vagy sétálva. A másik pozitív tulajdonság pedig az érdekes kiszerelés volt.

Az ízéről csak halvány emlékeim vannak. Kívül kemény cukor burkolat, ami valamennyi ideig tartotta az édeskés gyümölcsös ízt, majd az 10-20 perc alatt elvesztette és onnantól kezdve már nem volt élmény rágni.
Ha az ízzel nem is sikerült, akkor legalább a csomagolással igyekeztek feldobni a gyártók az élményt. Ennek köszönhetően számtalan különböző változatban került a boltok polcaira ez az édesség.
Ezúttal egy ilyen érdekes csomagolást mutatok be nektek.
A golyórágót általában 10-es vagy 4-es csomagokban lehetett megvásárolni. A legjellemzőbb csomagolás vékony műanyagból és papírból állt. A golyók megnyomásával át lehetett szakítani a papírt és így hozzájuthattunk az édességhez.
Persze azért készültek időtállóbb megoldások is műanyagból. Ebben az esetben valamivel vastagabb műanyagból készült egy hosszú rúd, amiben a golyók kaptak helyet, a lezárásra pedig vagy egy figura feje vagy egy odaillő tárgy szolgált.
Itt a fejrészt eltávolítva tudtunk egy-egy golyót kigurítani a csomagból.
Készült állatfigurás, hangszeres, sőt fegyveres fejrésszel is. Nekem gyerekkoromból nagyon emlékezetes a tomahawk fejrésszel ellátott tartó, amivel még kiürülés után is remek volt játszani.
És igazából ez itt a lényeg. Akkoriban a csomagolás másodlagos funkciója a játék volt a rágóguminál és ezt maximálisan ki is használtuk.

A csomagolást egy nagyobb játékcsomagban fedeztem fel. Persze üresen kaptam meg és kellett idő, amíg sikerült feltöltenem tartalommal a műanyag tartót. A fotókon láthatjátok is, hogy mennyivel kisebbek lettek a golyórágók az évek alatt.
Szerencsére nem rágózni vettem, dekorációs szempontból pedig teljesen mindegy mekkora golyók vannak a tartóban.

Természetesen a múzeumban majd ezzel a régi nosztalgikus tárggyal is találkozhattok majd, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr10014304745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.