Rugós foci modernebb köntösben
2018. augusztus 31. írta: ToyaHSW

Rugós foci modernebb köntösben

tsc_0001.JPG

A rugós fociról már olvashattatok a blogon. A Fővárosi Kézműipari Vállalat egyik különleges és nagyon kedvelt játéka volt ez a fiúkat lázba hozó ügyességi és taktikai játék.
Természetesen sok más játékhoz hasonlóan ez sem magyar találmány, hiszen számtalan gyártó kínálatában lehetett hasonló focis játékot találni, ehhez elég a Google keresőjét segítségül hívni.
Itthon azonban a már említett cég folytatta a gyártás több korosztályt is kiszolgálva ezzel a játékkal.

Az eredeti változat valamikor a 60-as évek végén készülhetett és még kemény kartondobozban, egyszerű grafikával került a boltok polcaira, de a későbbiekben ez folyamatosan változott.
Persze ne gondoljatok rögtön a játék drasztikus átalakítására, hiszen az évek alatt mindösszesen a doboz kapott új grafikát. Érdekesség, hogy dobozos változatra bármelyik sorozatból nem egyszerű bukkanni manapság már.
A nagyon régi változatot már megmutattam nektek, de most egy kicsit modernebb köntösbe bújtatott változat került hozzám felajánlás útján. A játék lényegét és kidolgozását tekintve semmit nem változott, csak apróbb módosítások történtek rajta, amelyeket természetesen megmutatok nektek.

A dobozt felnyitva rögtön láthatóvá válik a játéktér, ami tényleg semmiben nem változott. Anyagában is maradt az eredeti és a felszíne sem módosult.
A figurák színe is teljesen azonos és a kapuk sem lettek átalakítva.
A játék is azonos volt az eddig megszokottal, a focistákat megmozdítva kellett lőni gólt az erre-arra lejtős pályán. Érdemes volt jól passzolni és ügyesen és taktikusan játszani, hiszen ez volt a siker titka.
Lényegében el lehet mondani, hogy a Fővárosi Kézműipari Vállalatnak sikerült egy olyan játékot piacra dobnia, ami közel 30 éven át megállta a helyét, ami nem kis szó. Persze az évek alatt egy gól számláló rákerülhetett volna a játékra vagy a nézőtér is kialakításra kerülhetett volna, de ilyesmi sem vált valóra.
A doboz persze időről-időre megváltozott egy kicsit az eredeti csomagolás kartonpapírból készült és egy focistát lehetett rajta látni, amit felváltott a LUDA felirattal ellátott változat, amin már gyerekek és maga a játék is látható volt. Ezt a dobozt a 80-as években a Table Soccer Game változat követte, amivel valószínűleg már a külföld is meglett célozva.

A játék komplett, ami annak köszönhető hogy két játékból lett összerakva. Az igazi értéket a doboz képviseli, ami viszonylag szép állapotban maradt meg.
Természetesen a másik változat mellett ezt is láthatjátok majd a múzeumban és ha kedvetek lesz akár egy meccset is játszhattok majd vele.

Amíg azonban ez valósággá nem válik maradnak a megszokott fényképek.

Ha kedvet kaptok egy kis rugós focizáshoz a gyerekkel, akkor jó ha tudjátok hogy ez a játék is megvásárolható kicsit modernebb köntösben mind a mai napig. Szerencsére az ára sem mondható veszélyesnek és garantáltan jó szórakozást nyújt kicsinek és nagynak egyaránt.
Remélem hamarosan a modernebb változatot is sikerül megmutatnom nektek és akkor egy összehasonlítást is tudok majd nektek prezentálni.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8214214473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.