Grand Racing Speeder
2018. február 06. írta: ToyaHSW

Grand Racing Speeder

grandracingspeeder1.JPG

A mai napon ismét a Thold családtól kapott játékok közül választottam egyet a bemutatóhoz. Ezúttal a Grand Racing Speeder nevet viselő kínai autópályát szeretném bemutatni nektek.
Akad néhány darab autópálya a gyűjteménybe, de eddig kínai változattal nem volt dolgom. Bár sem a gyártóra, sem pedig a gyártás idejére utaló nyomot nem találtam a dobozokon, azt gyanítom hogy valamikor a 90-es években készülhetett ez a játék.

Igen, valóban azt írtam, hogy dobozokon. Ennek az oka, hogy a Grand Racing Speeder SS-1-et és SS-2-est is megkaptam a Thold családtól.
Az SS-2 és az SS-1 elvileg teljesen kompatibilis egymással és az elemek összeilleszthetőek, így már egy kicsit komolyabb pályát is össze lehetett rakni. Eredetileg az SS-1-es készletből egy két kereszteződéssel ellátott ovál pályát, míg az SS-2-ből egy 8-as alakú emelt pályát lehetett készíteni.
A két játékból azonban már egy kicsit meglódulhatott a mini Herman Tilkék fantáziája és kicsit bonyolultabb vonalvezetést is összetudtak rakni döntött kanyarokkal, emelkedőkkel és természetesen kereszteződésekkel. Ehhez minden elem rendelkezésre is állt.
A készletben találhatóak pálya billentésére vagy emelésére szolgáló műanyag elemek, korlátok, körszámláló és más egyéb apróságok, amelyekkel más készletekben is találkozhattok.
A pályaelemek a szokásos megoldással lettek itt is kialakítva, így itt is a pályába sülyesztett fémlemezt láthatjátok, amelyhez az autók a megszokott áramszedős megoldással kapcsolódnak.

A kocsik kidolgozása sem tér el sokban a többi hasonló játék autóitól. Az egyetlen különbség, hogy az autók világítanak menet közben. A készletben Ferrari F40-es és egy Porsche 959 Turbo található. Mivel ezt a két típust a 80-as évek végétől gyártották a 90-es évek elejéig, ezért is gondoltam hogy a játék ebből az időszakból származhat.

Az áramellátás és az irányítás is a megszokott módon történik. Az iránytókarok tartalmaznak egy tolópotmétert, amivel az autók sebességét tudjuk szabályozni. Ezeknek a végén található egy csatlakozó, amit az egyik pályaelemen kialakított csatlakozóba kellett bedugni.
Ugyanide kellett bedugni az áramellátást biztosító dobozt is, amelyben 4 db 1.5 V-os góliát elemet kellett rakni.

Sajnos a játék már új korában sem muzsikálhatott fényesen. Az összerakást követően pedig be kellett látnom, hogy ez a helyzet valószínűleg az évek múlásával még romlott is egy kicsit.
Ennek köszönhetően az autók nagyon nehezen haladnak, az érintkezéssel hibák vannak és az irányítókar sem az igazi már.

Persze ennek ellenére helye van a múzeumban ennek a játéknak is, hiszen a kínai játékok nagyon sokunknál töltöttek be fontos szerepet. Egészen biztosan vannak olyanok köztetek, akik a játékot meglátva azonnal emlékeket kezdenek majd el felidézni.
Ezért is nézhetitek majd meg a múzeumban is ezt a régi klassz autópályát, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2813640482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

torma99 2018.02.07. 19:14:33

Nekem ugyanez volt meg, én 96-ban kaptam, akkor egy helyi játékboltban embertelen mennyiségű készlet volt ebből, kb. 15 doboz.
Kb. háromszor kellett visszavinni, mire lett egy olyan, ahol a sínek jól voltak rászerelve a műanyagra, az autók mind előre mentek, mert volt, hogy az egyik motorját fordítva tették be, vagy épp a "kontroller" csatlakozója nem esett szét.

Annyira kritikán aluli volt és csalódás nekem, hogy rövid használat után gyerekként én magam dobtam ki a kukába, ami más játékommal nem fordult elő. Az elemek szerencsére passzoltak egy óriás elemlámpába, úgyhogy azok nem vesztek kárba.

Akkori ára 2000 forint volt. Egy 400-500 darabos Legó készlet emlékszem akkoriban 3100-3400 forint volt, míg az akkor nagyon vágyott Lego reptér 8868 Forintba került.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2018.02.07. 20:15:21

@torma99: Mi ezt vettük ajándékba karácsonyra, 1 hét alatt tönkrementek az autók. Mivel távolba vittük, nem tudtuk visszahozni és kicseréltetni.
Ugyanúgy árulják ezt a hulladékot:
www.mall.hu/autopalyak/gearbox-autopalya-143-632cm
Ráadásul nem is olcsó, 15 ezer forint.

ToyaHSW 2018.02.07. 21:13:59

@torma99: Az rögtön feltűnt, hogy nem éppen jó minőség és a kocsik sem igazán akartak működni rendesen, de hát ez van.
Ez is egy olyan játék, amire így vagy úgy de sokan emlékeznek.