Hol-Melyik? memóriajáték
2017. december 20. írta: ToyaHSW

Hol-Melyik? memóriajáték

holmelyik1.JPG

A mai napra is tartogattam nektek egy érdekességet. Ezúttal is a felajánlás útján a gyűjteménybe került játékok közül választottam ki egyet.
Az Ábrahám Zsolttól kapott társasjátékok közül most a Hol-Melyik? memóriajátékkal ismerkedhettek majd meg.

Mit is kell tudni erről a játékról? Egészen biztosan találkoztatok már olyan játékkal, amelyben sok felfordított kép között kellett megtalálni a párokat, úgy hogy egyszerre csak két képek fordíthattatok meg, majd azokat vissza is kellett fordítani.
A Műtex által gyártott és a Skála-Coop által forgalmazott játék pontosan ezt a klasszikus memóriajátékot öltöztette új köntösbe. De mit is jelent ez pontosan?
Ez annyit tesz, hogy a megszokott ömlesztett kartonlapok helyett itt egy szépen elkészített tábla és igényesen legyártott képtartóban elhelyezett grafikák várták a gyerekeket.
Apropó a játékot 10 éves kortól ajánlották.

A tábla műanyag rekeszeket és műbőr keretet kapott. Itt kellett elhelyezni a Szabó J. György rajzaival ellátott játéklapokat lefele fordítva.
A cél az volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt az összes dominót leszedjük a tábláról a már említett szabályokat betartva. A rajzok változatosak voltak és egyértelműen a gyerekeknek készültek. Volt itt vár, dinoszaurusz, telefon, pókháló és sok egyéb rajz is.
Mivel azonban a játéklapok műanyag feleit könnyedén szét lehetett pattintani, így akár focisták vagy színészek képeit is berakhatták a kicsit kreatívabb szülők a rajzok helyére.

Sajnos mint a fotókon is láthatjátok a játék nem teljes és valószínűleg soha nem is lesz már az. Ezeket a műanyag elemeket pótolni szinte lehetetlen, így ebben az állapotában kerül be a gyűjteménybe.
A hiányosságok ellenére azonban nagyon jól bemutatja a 80-as évek elejének játékait. Természetesen a múzeumban majd ezt a játékot is megnézhetitek közelről és kézbe is vehetitek majd, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr213514833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

berobi 2019.02.01. 10:22:36

Nekünk még megvan, hiánytalanul. A 4 éves fiammal játszunk vele. Nagyon szereti. És általában ő nyer :D