Star Wars Super-Mini kártya
2017. március 09. írta: ToyaHSW

Star Wars Super-Mini kártya

sw1.jpg

A magyar kisipar egyszerűen csodálatos dolgokra volt képes a 80-as években. Számtalan klasszikus ötletet vettek elő és szerzői jogokat semmibe véve valósították meg az elképzeléseiket.
Akkoriban igazi szürkeség volt ezen a területen, ahol mindent szabad volt, mindent le lehetett másolni, mindent fel lehetett használni. Erre a kisautók, a fröccsöntött játékok között is voltak szép számmal példák, de a kártyák sem voltak kivételek.

Ezúttal egy kisipari körülmények között készült, mára klasszikussá vált és nehezen beszerezhető Fekete Péter szeretnék nektek bemutatni, aminek alapjául a Star Wars film szolgált.
A Star Wars Super-Mini trafikokban volt megvásárolható és árával, apró méretével és témájával azonnal népszerű lett a gyerekek körében. A Fekete Péter játékokkal ellentétben ebben a csomagban minden lapon más kép szerepelt, ami érdekesebbé tette a párok gyűjtögetését.
A szabályokkal nem untatnálak benneteket, aki volt gyerek az ismeri ezt a játékot, ellenben a lapokra mindenképpen szeretnék kitérni.

A Fekete Péter természetesen Darth Vader nagyúr, de Leila, Luke, Chewbacca, Han Solo, a robotok, úrhajók és sok egyéb szereplő is feltűnik a lapokon.
Minden lap felső sarkán található egy apró jel, ami a párosításban segített.
A fotók minősége rettenetes és a képekbe sok helyen még bele is nyúltak a kor technikájával, aminek eredményeként elképesztő dolgok születettek (pont szemű Chewbacca, kontúrozott űrhajók és robotok, stb....)

A múzeumba került csomag kiváló állapotban maradt meg. Véletlenül akadtam rá a neten és tényleg nagyon olcsón sikerült megszereznem.
Egyetlen lapja sem hiányzik, gyűrődésektől mentes, így azt mondhatom az állapota tökéletes.
Természetesen ma is beszerezhető a kártya az aukciós oldalakon, de sokkal rosszabb állapotban megmaradt darabokért lehet 6-8000 Ft-ért hozzájutni.
Ha hiányzik a gyűjteményetekből, akkor érdemes nyitott szemmel járni és megfelelő pakli esetén azonnal lecsapni erre a kisipari remekműre.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1212324367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.