MB Senso/Simon elektromos játék
2017. január 05. írta: ToyaHSW

MB Senso/Simon elektromos játék

senso1.JPG

A Milton Bradley Company nagyszerű játékokat adott ki a 70-es, 80-as években. Amikor mi itthon még a Lemezárugyár amúgy nagyszerű elemes géppisztolyával rohangáltunk, addig tőlünk nyugatabbra már tényleg fénykorukat élték az elektromos játékok.
Ennek a piacnak volt az egyik meghatározó résztvevője a MB Company, akiknek olyan játékokat köszönhetünk mint a BigTrak, a Merlin vagy az igazán szórakoztató Simon/Senso amit most mutatok be nektek.

Miért is emlegetem két néven a játékot? Az eredeti megjelenéskor a Simon nevet kapta a játék, azonban az európai piacra már Senso néven érkezett meg.
Az elemes játékban egyetlen feladatunk volt. A gép által adott hang és fényjelzéseket pontosan visszajátszuk a felületen található gombok segítségével.

Igazi kortalan játék volt, amit az MB Company az egészen apró gyerekektől kezdve, a felnőttekig mindenkinek ajánlott. A játék valóban alkalmas volt a készségfejlesztésre és egy emelkedett hangulatú buli feldobására is.

Az áramellátásról két darab 1.5V-os góliát elem és egy 9V-os elem gondoskodott.

Az általam megszerzett példány alapvetően kiváló állapotban maradt meg, de amikor átvettem nem üzemelt. Ennek oka egy aprócska hiba volt. A gombok alatti gumi érzékelők rossz helyen voltak elhelyezve.
Ezt kijavítva a játék tökéletesen működik. Nagyszerű szórakozás mind a mai napig és rendkívül jól használható a memória fejlesztésére is az egyre gyorsuló hangok visszajátszása.

Örülök, hogy bekerült a gyűjteménybe és remélem sokan kipróbáljátok majd a múzeum megnyitását követően személyesen is a játék.
Szokatlan módom egy videóval zárom a bemutatót, amiben az eredeti MB Simon és Super Simon is feltűnik egy reklámban.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8812101329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flashy7 · http://flashy.blog.hu 2017.01.05. 21:41:35

miért kellett bele vajon két különböző elem? a finomabb elektronikája alacsonyabb feszültségen üzemelt, mint a zenélő-villogó rész és egyszerűbb volt így, mint 9V-ról letranszformálni külön? (nem értek hozzá, csak tipp)

H?P? 2017.01.06. 15:35:57

@Flashy7: Az alacsonyabb feszultseget, de nagyobb teljesitmenyt igenylo vilagitas es hang miatt mindenkepp goliat elemre volt szukseg a meghajtashoz.(eleg intenziven vilagit)
Viszont a digitalis elektronika magasabb fix 5 voltjanak eloallitasahoz, legalabb 5-6 goliat elem feszultsegere lett volna szukseg. A gyarto biztos tulzasnak erezte volna, egy ekkora jatekba ennyi elemet rakjanak(sulyban, meretben, arban).
Ezert a digitalis resz megy a 9 voltos elemrol(ebbol allitja elo az 5 voltot), a vilagitas meg a ket goliatrol.