A tegnapi napon ígértem nektek egy újabb játékbemutatót, így a terveknek megfelelően következzen most az IGRA által gyártott Maly Hokej bemutatója.
Meg van nektek a csocsó? Nos, amit nekünk a focin alapuló játék jelentett, azt jelentette a jóval fejlettebb jégkorong kultúrával rendelkező Csehszlovákiában a Maly Hokej. A felépítése nagyon hasonlított a csocsó játékból megismertre, csak jóval kevesebb figura kezelése volt a feladatunk és a labdát is értelemszerűen korong helyettesítette.
A karok mozgatásakor a figurákat egy előre meghatározott úton lehetett előre-hátra mozgatni a pályán, míg a karok tekerésével a tengelyük körül fordultak meg a jégkorongozók.
A hangolat fokozása érdekében zászlókat lehetett rakni a pálya sarkaira. Itt a választék bőséges volt, így még akár még az imperialista országok csapataival is tudtunk játszani.
Az én változatomra a legnagyobb aukciós oldalon akadtam rá és kemény 999 Ft-ot fizettem érte, ami igazán kedvező árnak számít. A doboz kicsit viseletes, viszont a tartalék figurák, a karok végére illeszthető tartalék műanyagok, korongok, zászlók is megvannak a játékhoz.
Ez a játék is fontos része lett a gyűjteménynek és igazi korrajt a 70-es évek játékairól. Még egy régi csocsót kell mellé szereznem majd :)