Gördeszka a 80-as évek vagányainak
2014. október 03. írta: ToyaHSW

Gördeszka a 80-as évek vagányainak

DSC_0092_1.jpg

A 80-as években már betört hozzánk is a nyugat, így gyakran a filmekben találkozhattunk olyan tárgyakkal mint a BMX vagy a gördeszka.Természetesen ez szinte magával vonzotta, hogy a szocialista ipar legnagyobb játékgyártója a TRIÁL, a PEMÜ-vel karöltve elkészítse a hazai piacra szánt gördeszkát, ami a kor fiataljainak egyik kedvelt játékszerévé vált.

A fröccsöntött műanyag deszkára a fejlesztők nagy és széles kerekeket álmodtak meg. A kormányzás egy csavar segítségével volt puhítható vagy keményíthető. Ennek jelentősége igazából a nagyobb sebességek elérésénél volt, mivel a puhára állított kormányzásnál egy lejtőn rendkívül instabillá vált a deszka és szinte garantált volt a bukás.
A kerekek keménységének köszönhetően a bukás így sem volt ritka dolog, mivel a legkisebb kavics is blokkolta a deszkát, nullára csökkentve annak sebességét,
A deszka hátulján egy fék is helyet kapott, amit azonban szinte azonnal leszerelt mindenki, mivel csak zavart bennünket a trükközésben :)

A termék piros, zöld, sárga, kék színekben készült. Mivel némelyik színben készült deszka egy kicsit könnyebben tört, így mindenki a kéket tartotta az igazinak.
Nekem és öcsémnek is ilyen volt mint a képeken is láthatjátok :)

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr446756711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2014.10.04. 11:37:09

Hát, nekem nem volt ilyen franya gördeszkám, pedig nagyom akartam. De sajnos nem kaptam soha (legalábbis akkor ó, amikor akartam, azaz kb. 1981-82-ben), így kénytelen voltam a szomszéd orvosgyerekektől kölcsönkért példánnyal "száguldozni". Egyik esésénél ki is kopott egy folton a Trapper farmerom térde! ;)

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2014.10.04. 11:38:43

jav.: -ó

+ a blogmotor csak akkor enged be, ha beikszelem a "maradjak belépve" mezőt, hm...

punk snot dead 2014.10.04. 12:07:26

Nekem sárga volt és kicsit más volt a deszka alakja is. De hamar kiderültek a hiányosságok, túl kemény kerekek->garantált pofára esés ha rámentél egy kavicsra, túl vastag és kemény deszka és nagyon hamar tönkrement a csapágy is, arról nem beszélve, hogy nagyon látszott, hogy ez gagyi hazai cucc. Jó páran már nyugatról behozott deszkával villogtak a téren. Konkrétan előttem van a jelenet: egy menőnek számító csaj kézbe veszi az én magyar gördeszkámat és azt mondja a barátnőjének: ez egy szar. Történ mindez 1982-83-ban kb.

Mortanius 2014.10.04. 12:34:46

Hopp, nekem is volt egy ilyen kék. Bár sokat nem használtam, mert rájöttem, hogy a deszkázás nagyon nem az én világom.

avc 2014.10.04. 20:28:26

hát, ez tényleg szar volt sajnos, szerencsére jutott jobb (mondjuk annak a kereke is blokkolt, ha kavicsot ért) de aztán az is hamar elavult lett, amikor divatba jöttek a nagyméretű deszkák

Zolisef 2014.10.04. 21:28:57

Annak idején kétféle görkorit lehetett kapni. Volt egy műanyag, gagyi, és volt az NDK.s fém szerkezetű, aminek az első és a hátsó részét, szét lehetett szedni. Két első részből, és a rá "faragott, fűrészelt " deszkából már készen is volt a gördeszka 2.0. Prímán gurult, és a tengelyének ugyan olyan gumi ágyas volt a felfogatása mint a gyárinak, és szuperül fordult.

Csokáv 2014.10.04. 21:53:16

Nekem volt ilyen, de barna. Valahol még meg is van talán. Szerettem nagyon.

domeboy75 2014.11.28. 18:50:11

Nekem zöldben volt a nyolcvanas évek közepén.Arra emlékszem hogy nagyon szerettem és jól nyomtam vele. Sajnos már nincs meg, de most egy hasonló vételén gondolkozok. Harminc év elteltével szinte pont ilyen típus kezd visszajönni megint.
www.youtube.com/watch?v=TNn2uIYOkJc

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2015.06.12. 22:43:29

Nekem kék és zöld volt. A kék volt volt a menőség.