Polikresz 4 közlekedési játék
2018. június 18. írta: ToyaHSW

Polikresz 4 közlekedési játék

polikresz4_1.JPG

A Polikresz játékot nem kell bemutatnom a 40-es, 50-es korosztálynak, hiszen ők gyerekként egészen biztosan találkoztak a sorozat valamelyik darabjával.
Készült elektromos, mágneses, dominós és tárcsás szerkezettel ellátott változata is a kresz játéknak. A mai napon ez utóbbival ismertetlek meg benneteket, ami a sorozat 4.darabja volt.

A 6-10 éves korosztálynak készült játéknak kettős célja volt. A kresz elsajátítása és az ABC gyakoroltatása a gyerekekkel, aminek a Politechnika játéka tökéletesen meg is felelt.
Ehhez néhány feladatlap és egy tárcsa volt a játék során a segítségünkre. A feladatlapokon különböző ábrák voltak láthatóak és mondatok voltak olvashatóak.
A fotókat nézve feltűnhet nektek is, hogy a mondatokban bizonyos szavak vagy mondatrészek aláhúzva szerepelnek.
A feladat mindössze annyi volt, hogy az aláhúzott részt kellett betűnként 'betárcsázni' és ha nem hibáztunk, akkor a tárcsázás végére a megfelelő ábrához fordult a nyíl a feladatlap közepén.
Végtelenül egyszerű megoldás, azonban tagadhatatlanul tökéletes is.
Az ABC betűit is gyakorolhatták a kisebb gyerekek és a kresz bizonyos részeivel is megismerkedhettek a szövegek és az ábrák segítségével.

Sajnos ha jól tudom ezzel a darabbal lett vége a Polikresz sorozatnak, pedig a közúton közlekedve néha még ma is úgy érzem szükség lenne hasonló játékokra.

A múzeumban természetesen majd ki is próbálhatjátok a Jaksa Annától kapott játékot, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8914057076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása