Egymásba rakható műanyag hordók
2018. május 15. írta: ToyaHSW

Egymásba rakható műanyag hordók

hordocskak1.JPG

A már többször megénekelt játékcsomagban érkezett hozzám ez a régi műanyag játék, amely egymásba elhelyezhető hordókból áll.
Lényegében legjobban talán a matrjoska babához lehet hasonlítani ezt az egyszerű játékot, amely igazából csak a legapróbb gyerekek számára jelentett szórakozást.

A szétszedett hordókból lehetett építkezni, de akár megfelelő ügyességgel egymásba is lehetett azokat a szétszedés után újra rakni.
Ez persze maximum 3 éves korig köthette le a gyerekeket, akik számára érdekes volt hogy belül mindig új és újabb hordókat találnak és biztosan örömmel bontogatták szét középen a műanyag hordókat.
Valószínűleg egy hazai gyártású játékról van szó, ami viszonylag szép állapotban maradt meg. Az egyik hordón található egy repedés, míg egy másik hordóban valami festéket keverhettek az előző tulajdonosok.
Ennek ellenére nagyon egyben van még mind a mai napig ez a játék.

Persze ha azt gondolnátok, hogy ez csak a régi korok kuriózuma, akkor biztosan meglep majd benneteket, hogy a Playskool még néhány éve forgalmazott hasonlót. Igaz az általuk készített játék csak négy darabból állt, ellentétben ezzel.
Természetesen a múzeumban majd ezt a játékot is láthatjátok és kézbe is vehetitek majd, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

http://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4213954054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.