Lendkerekes versenyautó
2018. április 09. írta: ToyaHSW

Lendkerekes versenyautó

junior_1.JPG

Egy csomagban érkezett a ma bemutatásra kerülő lendkerekes kisautó az MF-984-es repülőgéppel, amit néhány napja mutattam be nektek a blogon.
A választásom azért esett erre az aprócska versenyautóra, mivel számomra ismeretlen gyártmány, de a formáját kifejezetten érdekesnek találtam. Remélem akad köztetek valaki, aki felismeri ezt a játékot és segít majd a beazonosításban.

A tippem szerint valamelyik magyar gyártó vagy MSW-MSB játékról lehet szó. Az aprócska versenyautó műanyag alvázzal és fém felsőrésszel készült.
A színe piros és a rajtszámon az egyetlen JUNIOR felírat található a kocsin. Az utastér, a kormány és a motor szintén műanyagból készült, elképzelhető hogy volt valamikor szélvédője is az autónak, de ebben sem vagyok 100%-ig biztos.
Az autó két részét fém fülek fogják össze, amelyeket kihajtva bonthatjuk azt szét és férhetünk hozzá a bent található lendkerékhez. A lendkerékhez kapcsolódik egy teljesen egyszerű futómű, amelynek végén műanyag kerekeket találhatunk.
A lendkerék meglepően csendesen és egyenletesen fut. Ezért is szerepel a tippjeim között az NDK mint egykori gyártó. A kocsinak szerencsére nincs különösebb hibája, így megy a gyűjtemény megfelelő részére.
Természetesen lehetőségetek lesz majd nektek is kézbe venni és kipróbálni ezt a versenyautót is a múzeumban, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

http://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5713821176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Begérke 2018.04.10. 20:42:24

Szia! Ez NDK kisautó, a '70-es évek végén vagy a '80-as évek elején apám hozott ilyet nekünk. Egy dobozban 18 vagy 24 volt, tehát egyszerre jó sokat kaptunk. :-) Volt szélvédője.

ToyaHSW 2018.04.10. 22:54:12

@Begérke: Köszi a segítséget! Akkor nem tévedtem. A lendkerék sima futásából én is NDK-ra gondoltam.