MF-984 kínai lendkerekes lemezrepülőgép
2018. április 06. írta: ToyaHSW

MF-984 kínai lendkerekes lemezrepülőgép

mf984_1.JPG

Nagyon sok kínai játék készült a 60-as évektől egészen napjainkig, ezért ezeket összegyűjteni szinte lehetetlen. Ráadásul a régebbi játékoknál gyakran már annyi hiányosság van, hogy egyszerűen képtelenség feltámasztani azokat.
Szerencsére azért néha ráakadok egy-egy jobb állapotban megmaradt darabra és ezek rendre a gyűjteményben is landolnak (csak, hogy stílusos legyek).

Mint tudjátok sok gyűjtővel ellentétben egyáltalán nem foglalkoztat, hogy tökéletes vagy dobozos játékokból álljon a gyűjtemény, hiszen kézbe vehető és kipróbálható játékokat szeretnék majd megosztani mindenkivel, amelyekre vigyázni kell majd persze, de egy rossz mozdulattól nem keletkeznek bennük jóvátehetetlen károk.
Ráadásul nagyon szeretem az olyan játékokat, amelyeken meglátszik hogy valaki használta azokat. Imádott velük játszani, mert ez sokat elmond magáról a játékról is.

Az MF-984-es repülőgépben megláttam a fantáziát, bár erőteljesen hiányosan maradt meg ez a 60-as években készült játék. De a hiányosságokról majd kicsit később.
Az MF jelölésből tudhatjátok, hogy ez egy lendkerekes játék (Flywheel). Az ME jelölésben az E az Electric (elektromos), míg az MS jelölésben az S a Sprung (rugós) jelölést takarja.

A felépítésében a repülőgép nem tér el az NDK-ban gyártott Plasticart féle utasszállító IL-62-esektől. A törzs és a szárny szétszedhető és a szárnyban kapott helyet az első futómű és a lendkerék is, valamint itt kaptak helyet a hajtóművek is.
A törzsön volt megtalálható a hátsó futómű,aminek köszönhetően a repülőgép egyenesen állt a gurítás alatt is.
Ha a játékot megunva szét akartuk szedni a gépet, akkor egyszerűen elég volt a törzs alján található rögzítőt elfordítanunk és máris két darabra rakhattuk vissza a dobozba a játékot.
A festés nincs túlbonyolítva. A törzs és a szárny alsó része szürke fényezést kapott, míg a felső részt a kék-fehér-szürke kombináció uralja, amit csak a szárnyakon található MF984-es felirat és a törzsön található Passenger Plane szöveg tör meg.
Természetesen festéssel ki lett dolgozva a pilótafülke, az ablakok és az ajtók is. Szerencsére a festés viszonylag szép állapotban maradt meg, ami komoly csoda azért.
Hiányosságból is akad bőven a játékon, de ez történik általában ha egy játékkal szívesen játszanak a gyerekek. A szárnyakon eredetileg műanyagból készült piros színű hajtóművek voltak, amelyek az idők folyamán eltűntek a repülőről.
Sajnos ugyanez igaz a hátsó kerékre is, ami szintén elveszett az évek alatt.
Ennek ellenére a játék tökéletesen használható. Persze, hogy ne kopjon le a törzs aljáról a festék fog kapni majd hátsó kereket, de úgy gondolom így is tökéletesen használható lenne a játék és még az állása is repülősebb egy kicsit :)

Természetesen a múzeumban majd ez az apró kínai játékot is kézbe vehetitek és megmutathatjátok a gyerekeknek, unokáknak, sőt akár még lökdöshetitek is majd ha úgy tartja kedvetek.
Azonban amíg ez nem valósul meg maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

http://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8213815038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.