Trafikos rakétás harckocsi
2018. március 09. írta: ToyaHSW

Trafikos rakétás harckocsi

raketastank_1.JPG

A trafikos műanyag játékok szinte egyet jelentettek a 70-es, 80-as évekkel. Aki akkoriban volt gyerek az pontosan tudja, hogy mennyi különleges és ritka játékot vásárolhattak nekünk szüleink vagy magunk a zsebpénzünkből ezekben a kincsesbányákban.
Természetesen soha nem márkás játékokról volt szó, inkább egy-egy általunk szebbnek vagy ritkábbnak talált játékról.

Általában a trafikokban a hazai kisipar által gyártott játékokat lehetett beszerezni, amelyeket ezeken a helyeken tudtak árulni annak a kornak a vállalkozói a legkönnyebben.
Ennek köszönhetően a mai szemnek kicsit furcsa, kicsit csúnyácska játékokkal rohantunk haza rendkívül boldogan. Nagyon sok fröccsöntött műanyagból készült játékot lehetett ezeken a helyeken beszerezni, a ma bemutatásra kerülő játék is ilyen.

Ezúttal egy rakétákkal felszerelt harckocsit hoztam nektek. A harckocsi festése igazán egyedi és különleges. Nem vagyok igazából tisztába a műanyag fröccsöntés fogalmával, de ebben az esetben maga a műanyag keverék került ebben a színben a formába, ami a formázás hatására adta ki a terepszínűhöz hasonlító festést.
A rakétás rész forgatható, sőt le is szerelhető a harckocsi alváztól. Ez utóbbi viszonylag szépen ki lett dolgozva. Megtalálhatóak rajta az oldaldobozok, a lánctalp, sőt még ha jó a szemetek a búvónyílásokat és egy ásót is láthattok  rajta. A harckocsi hátsó részén egy vonószem is található, így arra következtetek, hogy biztosan be lehetett hozzá szerezni valamilyen vontatmányt is a trafikokban (ez azonban sajnos nem áll rendelkezésemre).
A mozgásról nem a lánctalp gondoskodott, hanem a jármű aljában elhelyezett kerekek. Ez viszonylag egyszerű megoldás volt és egyáltalán nem számított furcsának abban a korban, hiszen jóval komolyabb gyártók is - például a Plasticart - használtak hasonlóan elhelyezett kerekeket.

A játék véletlenül került be a gyűjteménye. Egy vásárlás során kaptam ajándékba Homoki Richárdtól. Nagyon örülök, hogy egy ilyen harcjármű is bekerült a gyűjteménybe, ugyanis ez a játék is hűen tükrözi a korra annyira jellemző kisipari játékgyártást.
Természetesen a múzeumban majd kézbe is vehetitek, sőt ki is próbálhatjátok ezt a játékot is, de addig jönnek a megszokott fényképek.

UPDATE: Németh Györgynek köszönhetően kaptam egy képet az eredeti játékról, ami Tank Csata néven volt forgalomba és a rakétás jármű mellett harckocsi, ágyú és játékkatonák is helyet kaptak a bliszterben.
A képet természetesen megosztom veletek és ezúton is köszönöm!

tankcsata_0.jpg

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9013728050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pootj 2018.03.10. 20:39:22

A szín onnan jön, hogy a spórolás jegyében nem új alapanyagból gyártották, hanem mindenféle hulladékot (nem szemetet, hanem pl. a hidegcsatornás fröccsöntés során keletkező anguszt) bedarálva, újrahasznosítva.

ToyaHSW 2018.03.11. 14:24:44

@Pootj: Köszi! Én is ilyesmire gondoltam.

káBell 2018.03.13. 17:42:18

Harckocsik és ágyúk is készültek ugyanebben a sorozatban.

ToyaHSW 2018.03.13. 18:18:34

@káBell: Nem tudtam, csak a vonóhorogból gondoltam, hogy valamit biztosan lehetett mögé akasztani.
süti beállítások módosítása