Aprócska játék zongora
2018. március 07. írta: ToyaHSW

Aprócska játék zongora

lelde_1.JPG

Ahogy azt már említettem nektek most egy kicsit a hangszerek irányában mozdulunk el néhány napig, köszönhetően néhány hozzám érkezett játék zeneszerszámnak köszönhetően.
Volt már itt elektromos orgona és pianínó is, így a mai napra egy aprócska zongorát tartogattam nektek.

A zongorán a Lelde és az RMIF felirat olvasható. Az RMIF felirat a gyártóra utal, ami nem volt más mint a Rīgas Mūzikas Instrumentu Fabrika. A gyár neve a hangszerek iránt érdeklődők számára ismerős lehet, hiszen szintetizátor, dobgép, gitár és más egyéb hangszerek is kikerültek a rigai gyárból.
A Lelde valószínűleg valami melléktermék lehet, ami csak annyiban illeszkedett az eredeti profilba, hogy hangokat adott ki. Az RMIF ezen kívül más gyerekeknek készült hangszerrel nem is jelentkezett a későbbiekben.

De milyen is volt ez a zongora.
Első ami feltűnik rajta, hogy rendkívül piros. Formára nagyon hasonlít egy valódi zongorára, bár a tetejét nem lehet felnyitni. A billentyűk nem teljesen, hiszen a félhangokat csak felfestették a megfelelő helyekre.
Az alsó részen három láb található, amelyeket ki lehet csavarni és így könnyebb a gyerekeknek készült hangszer tárolása. Valószínűleg a gyári dobozban is így lehetett elrakva, de sajnos az már régen nincs meg.
A hangszer hangjai rendkívül tiszták, élesek és kellemesen csengőn és hosszan szólnak.
A hangokat a pianínóból megismert vaspálcás megoldás szolgáltatja, amit az aprócska kalapácsok ütnek meg, azonban a pianínónál sokkal jobb akusztikája van a hangszernek.
Igazi kincs és ráadásul nagyon szép állapotban maradt meg. A festék nincs megkopva rajta és a lábak is teljesen eredetiek.

Ízelítőnek jelenleg néhány képet tudok nektek mutatni, de a múzeumban természetesen majd ki is próbálhatjátok ezt a különleges zongorácskát.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3513722992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása