ME-083 lemezbusz
2018. január 22. írta: ToyaHSW

ME-083 lemezbusz

me083_1.JPG

A kínai játékoknak tényleg se szeri-se száma, azonban van néhány igazán érdekes és mindenki által ismert darab köztük. Természetesen ezeknek jó részét megtalálhatjátok majd a múzeumban és néhány különlegesebb darabot is.
A mai napon egy olyan kínai lemezből készült játékot mutatok be nektek, amivel egészen biztosan sokan találkoztatok gyerekkorotokban, ez pedig nem lesz más mint az ME-083-as bolygókerekes busz.

Nem mennék bele az MS, MF és ME jelölésekbe, hiszen már mindannyian tudjátok, hogy az ME sorozat tagjai elektromos rendszerrel ellátva kerültek forgalomba.
Az ME-083-as is a 60-as évek gyermeke és magán viseli a kor összes kínai játékának jellemzőjét. A szín a megszokott bordó-fehér, amit majdnem minden játéknál használtak akkoriban.
Mint említtem ez egy ME sorozatos játék, így az áramellátásról 2 db 1.5 V-os góliát elem gondoskodott. A játék hajtása bolygókerekes és sajnos soha nem is készült belőle távirányítós változat.
A bolygókerekes vagy kitérő játékok jellemzője volt, hogy a bekapcsolást követően a játék elindult, majd tereptárgynak ütközve irányt váltott és másfelé folytatta az útját.

Persze az ME-083 rendelkezett némi extrával is, amivel igyekezett megemelni a gyerekeknek nyújtott élményfaktort. Ez pedig a világítás volt. Az autó a haladásával együtt az első lámpák villognak is. Ennek köszönhetően akár még este is lehetett játszani a busszal.
Az amerikai buszt mintázó játékra amúgy nem lehet panasz. Igazán szépen és igényesen van kidolgozva. A 60-as évek amerikájára jellemzően itt is sok krómozott díszítőelemet találhatunk. A lökhárítók, a díszlécek, az ablakkeretek is csak úgy csillognak.
Az ablakon benézve láthatjuk a lemezből kidolgozott utasteret, de jutott még energia egy kormány és egy sofőr behelyezésére is. A sofőr természetesen nem tér el a többi kínai autóban található emberkétől, de ez megbocsájtható bűn :)
Az autó oldalán két tábla is található kínai felirattal, de ennek jelentéséről sajnos fogalmam sincs.
A típusjel a rendszámtáblán olvasható az autó elején és hátulján egyaránt.
Az alváz a megszokott. Fekete, jellegtelen és itt kapott helyet az elemtartó és a bekapcsoló gomb is. Az egyetlen ami különlegessé teszi az autó alsó részét a hat kerék, amelyeknek köszönhetően tényleg egy kicsit amerikában érezhetjük magunkat játék közben.

Az ME-083-ast egy gyűjtőtől vásároltam meg, ennek megfelelő állapotban is került hozzám. Látszik finoman bántak vele és minden részlete a helyén van, ráadásul tökéletesen és csendesen működik.
Nagyon örülök, hogy bekerült ez a kínai játék is a gyűjteménybe, hiszen tényleg egy sokak által ismert típusról van szó. Természetesen a múzeumban majd kipróbálható is lesz, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8813594009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spica · http://lucrezia.blog.hu 2018.01.25. 18:20:41

a google translate appja tud kamera kép alapján is fordítani, szerinte a busz oldalára a "Peking - Sanghaj" felirat van írva :-)
ha jól emlékszem, a két fehér műanyag csík elől világít (fényszóró imitációként)

ToyaHSW 2018.01.25. 20:25:10

@Spica: Igen. valóban az a két csík világít, meg minden más ami átlátszik elől :)
Igazad van, a felirat valóban Peking-Sanghai.
süti beállítások módosítása