Norma KAJA kommunikátor
2017. december 12. írta: ToyaHSW

Norma KAJA kommunikátor

kaja1.JPG

Ezúttal ismét egy felajánlás útján a gyűjteménybe került régi játékot mutatok be nektek. A kidobástól mentette meg ezt a különleges régiséget Dr.Tretter László és Rédei Péter.
Bizony mi itthon valami játéktelefonnal játszottunk, addig a szovjet úttörőknek saját kommunikátoruk volt, ami leginkább a honvédségi orifonra emlékeztetett.

Mint tudjátok a Norma cég szinte minden gyártott. A tallinni székhelyű cégtől távirányítós játékok, bolygókerekes és lendkerekes kisautók, valamint számtalan lányoknak készült játék is kikerült.
Szinte természetes volt, hogy ebben a gyárban kell elkészíteni a Jugoszláv Mehanotehnika játéktelefonjára a szovjet választ, ami egy kicsit nagyobb, nehezebb és kicsit összetettebb lett.

De akkor szócséplés helyett inkább bemutatom nektek ezt a különleges ritkaságot. A doboz már magában is hatalmas és a súlya is elég komoly. A méretek 30x30x13 cm-es dobozban a játékkészlet 3 kg-ot nyom alapból elemek nélkül.
A dobozban megtalálható a főirányító és három darab beszélő. Az elemet csak a főirányítóba kellett behelyezni, ami lehetett 6 db 1.5 V-os góliát elem vagy 2 db 4.5 V-os laposelem. A főirányítóból hatalmas kábel jött ki, aminek a végén egy műanyagból készült doboz volt található. Ezt szétszerelve lehetett bekötni a beszélőket a rendszerbe. A beszélőkbe nem kellett elem és ami azonnal szembetűnt rajtuk, hogy csak egy gomb volt megtalálható rajtuk.
Ha a gombot nem használtuk, akkor a szerkezetünk egyszerű hangszóróként viselkedett, viszont a gomb benyomásával mikrofon lett belőle és tudtunk válaszolni az érkező üzenetekre.
A főirányítón azonban a beszélőkkel ellentétben több gomb kapott helyet. Találhattunk rajta három darab számozott fehér gombot és egy piros gombot is. A számozott gomb benyomásával a kiválasztott beszélővel lehetett kapcsolatba lépni - természetesen több gombot is benyomhattunk, akkor több beszélőre tudtunk üzenetet kiküldeni. Ehhez a piros gombot kellett benyomni és a készülékhez közel hajolva beszélni.

Érdekes megoldású szerkezet volt az már egyszer biztos. Atombiztos szovjet megoldás, szinte elpusztíthatatlan kidolgozással társulva. A dobozon látható, hogy a mosolygó kisfiú nagyon közelre hajolva veszi az üzeneteket, ami az egészben a legrémisztőbb, hogy ez nem vicc.
Valóban ennyire közel kell hajolni a szerkezethez, hogy egyáltalán megértsük majd válaszolni tudjunk az üzenetre.

Persze minden hibája ellenére egy nagyszerű játék és kiváló szórakozás lehetett. Gondolom az eredeti tervek szerint a valakinél volt a főirányító, míg a beszélők a haveroknál vagy a családtagoknál kaphattak helyet.
Igazi szovjet korrajz 1981-ből, amit kár lett volna átadni az enyészetnek.
Örülök, hogy a gyűjteménybe került.
A doboz gyenge minőségű kartonból készült, de még egészben van jelenleg is. A készülék ráadásul üzemképes és még két régi Perion elemet is találtam benne :)
A vezetékek és a beszélők is szép állapotban maradtak meg, így a gyűjtemény különleges darabja lesz a KAJA.

Természetesen majd a múzeumban ezt a játékot is megnézhetitek közelről és kézbe is vehetitek, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1213474287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Division 2017.12.15. 14:56:00

Lehetett ennek 7 beszélős kiadása is? A bekötő panelen ott a hely, a fő dobozon is elférne még 4 gomb.

ToyaHSW 2017.12.15. 23:05:25

@Division: Elvileg ennyi beszélővel árulták, sőt volt egy nagyobb főegységgel készült változat is, amihez még kevesebb beszélő tartozott.
Figyeltem én is a panelen a hét bekötést, de nem tudom hogyan tudták volna megoldani a kommunikációt barkácsolás nélkül.

Persze a barkácsolás a szocializmusban nem volt különösebben akadály.
süti beállítások módosítása