Műanyagból készült autós kacsa
2017. november 21. írta: ToyaHSW

Műanyagból készült autós kacsa

autoskacsa1.JPG

Ismét a Thold család által felajánlott játékok közül választottam egyet (tudom még a másik FSC Starral adós vagyok). Ezúttal egy igazi kisipari fröccsöntött autós kacsára esett a választásom.
Egy kisgyerekeknek szánt játékról van szó, amit az utcán tudtunk magunk után húzni. A játék persze ettől összetettebb és bonyolultabb, hiszen hangot is ad ki és a figura is mozog benne.
Lássuk akkor közelebbről!

Az anyaghasználat a 80-as évekre annyira jellemző puha, könnyen benyomható műanyag. Ennek persze az is az oka, hogy az egyes alkatrészek rendkívül vékony műanyagból lettek megformálva.
Igen, az egyes alkatrészek, ugyanis ezen az autón számtalan különálló elem található és nem egybe került kiöntésre az egész forma.
Ennek köszönhetően a jármű szélvédője, a kormánya, a karosszéria és a lehajtott tető is külön került fel. A kormány mögött található kacsak figurája is részenként épül fel. A test, a karok, a mozgó szemekkel ellátott fej, a csőr, sőt még a kalap is külön-külön öntési eljárásban készültek el és csak az összeszerelés során nyerték el formájukat.
A karosszérián két matrica is található. A hűtőmaszkra és az ablakkeret alsó részére került papírból készült matrica. Vicces, de a hűtőmaszkon még egy hatalmas Jaguár jel is található.

A kocsi alsó része ami igazán érdekes. A kerekek műanyagból készültek, amelyek egy-egy fém tengely végén helyezkednek el. Az első tengely egyenes és a közepén egy fogaskerék található, míg a hátsó tengely a közepén hajlított.
Az első tengelyen található fogaskerékhez egy műanyag elem ér hozzá, ami az autó gurulásakor kelepelő hangot ad ki. A hátsó excenteres tengely közepére műanyag pánt kapcsolódik, ami lényegében a kacsa figura alsó része. Ha a tengelyt mozgatjuk, akkor az excenteres megoldásnak köszönhetően a figuránk fel-le mozog az ülésben.
A kocsi elején található szembe köthettük bele a spárgát és így húzhattuk magunk után a játékot vigyorgó fejjel a búcsúban, a majálison vagy akár a strandon is.

Igazi trafikárú játék, amiket már csak azért is imádok mert remek megoldásokat alkalmaztak rajtuk fillérekből. Nincs ez másképp ennél a játéknál sem, így nagyon örülök hogy sikerült megmenteni a gyűjteménybe.
Természetesen a múzeumban akár ezt is kipróbálhatjátok majd, de addig következzenek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9613340527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása