Polikresz III.
2017. november 07. írta: ToyaHSW

Polikresz III.

polikresz3_1.JPG

Ha a 70-es években voltatok gyerekek, akkor egészen biztosan találkoztatok a Polikresz sorozat valamelyik darabjával. Sorozat, mivel több egymást követő részből álló játékról van szó, amelyeknek a célja az volt, hogy a gyerekek elsajátítsák a helyes közlekedés szabályait.
A négy részből álló sorozatban elektromos, dominós, mágneses és tárcsás formában tanulhattuk a szabályokat.
Ezúttal a III-as készlettel szeretnélek benneteket megismertetni, amit a Thold családtól kaptam.

Mit is kell tudni erről a játékról. A II-es változat elemes megoldása után egy kicsit más, de hasonlóan ötletes megoldást kellett találni, hogy a gyerekek ne unjanak rá a kresz táblákra.
Ezért a Politechnika mérnökei egy rendkívül ötletes mágneses játékot készítettek, ami kb. a varázslat szintjén mozoghatott az akkori gyerekek szemében.
A játékhoz 25 kartonból készült feladatlap tartozott, amit fel kellett helyezni a játéktáblára. Ezt követően a tekerő gombot az egyik táblára kellett forgatni, majd a fehér körben található feliratok közül kiválasztani a táblához illőt.
Ha ez megvolt, akkor hangosan kimondani azt és következhetett a válasz ellenőrzése.
Ehhez a tekerő gombot ki kellett emelni a helyéről és a fehér pontra kellett helyezni a válasz mezőn. Ekkor a gomb elfordult és beállt a helyes válasz irányába.

Kicsit varázslatosnak tűnik ez a megoldás, pedig csak egyszerűen a mágnesesség elvét használták fel a készítés során.
A 25 kartonlapon összesen 200 tábla szerepelt, így a játék lényegében teljesen lefedte a kor kreszt. Szórakoztatva tanított, talán nem is véletlen az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács logója a játék dobozán.
A gyűjteménybe került darab tényleg kiválóan átvészelte a viharos 80-as éveket, ami nem is eredmény.
Szerencsére a táblák nagyobbik részével a mai napig találkozhatunk az utakon, így a múzeumban lehetőségetek lesz majd felidézni a kresz tanfolyamon tanultakat és szórakozva, tanulva elmerülni a múltba.

Persze ameddig erre nincs lehetőség, addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9313200487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása