NDK Trambino Strassenbahn 2125
2017. november 06. írta: ToyaHSW

NDK Trambino Strassenbahn 2125

trambino1.JPG

A mai napra is tartogattam nektek egy igazán érdekes játékot, amit érdemes megismernetek. Ezúttal az NDK-ban gyártott Trambino Strassenbahn 2125-ös lendkerekes változatát mutatom be nektek.
Miért is írtam le, hogy a lendkerekes változatot. Mert ezt a játékot az NDK-ban óraműves szerkezettel, két kocsival, sínekkel is gyártották. Még a játékok neve is megegyezett, összesen a doboz méretében és kidolgozásában lehetett felfedezni különbségeket.
Mivel a lendkerekes változatról szól ez a bejegyzés, így bővebben erre térek ki.

A játék a GRIP-nél készült. A GRIP név nem lehet ismeretlen az oldal látogatói számára, hiszen a Mammut, a Terra, a Bison sorozat darabjai is itt készültek.
A Trambino sem szakított a hagyományokkal. A játék két jól elkülöníthető részből tevődik össze. Az alváz műanyagból készült, amiben a lendkerekes szerkezet is helyet kapott (és persze az óraműves is).
Míg a felső rész fémlemezből készült és szép festést kapott. A játék tetején a villamos teteje műanyagból készült, amin egy mind a két irányba elhajtható áramszedő volt megtalálható szintén műanyagb

A Trambino a lemezből készült teste különböző festéseket kapott, amelyek színükben és a villamos elején található számozásban tértek el egymástól.
Megvásárolható volt a játék sárga, kék, zöld és piros színekben is. A lemeztest oldalán az ablakokban férfiak, nők és gyerekek voltak láthatóak, az apróbb gyerekeknek készült változat ablakaiban pedig különféle állatok tűntek fel.
Természetesen volt villamosvezető is a játékban. Ez a figura volt az egyetlen fizikailag is tapintható ember a játékban - természetesen ennek megfelelően gyakran hiányzik is.
Az alvázban a lendkerekes hajtást találhatjátok mint említettem. A kocsi két tengelyes, amelyeken viszonylag széles, műanyagból készült kerekek kaptak helyet. A lendkerék az NDK játékokból megszokott minőségben fut. Rendkívül egyenletesen és sokáig képes működni.

A gyűjteményben található változat már nem tudom hogyan került hozzám, de magam is meglepődtem rajta, hogy az NDK-ban készült.
Őszintén szólva már egy ideje tologatom jobbra-balra és a bemutatóját is húztam egy ideje, de most a kezembe akadt és meglepve láttam rajta a GRIP feliratot. Ennek megfelelően természetesen megnéztem mi is hiányzik róla és gyorsan körbe fotóztam, ha pedig már ezeket megcsináltam a bemutató sem maradhat el.
Az áramszedő természetesen erről a játékról is hiányzik. Mivel ez egy műanyag elem volt, így nagyon kevés játékon maradt meg. Sajnos doboza nincs, de kiválóan működik és jó volt egy kicsit kézbe venni ismét.
Természetesen erre nektek is lehetőségetek lesz a múzeumban, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4613196812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása