Lendkerekes MF-217 Sedan
2017. július 25. írta: ToyaHSW

Lendkerekes MF-217 Sedan

mf217_1.JPG

Ezúttal is egy lendkerekes játékot szeretnék bemutatni nektek a gyűjteményből. A választásom ezúttal egy régi kínai játékra esett. Az MF-217 Sedan egy kitalált autó, ami lemezből készült a 70-es években.
Mivel a kínai játékok nagyon népszerűek hazánkban, így arra gondoltam ez az autó is megérdemel egy bemutatót.

Ami elsőre szembe tűnik az a játék formája, illetve formátlansága. A kocsi aránytalan és semmi kecsesség nincs benne. Olyan mintha egy téglára egy darab lemezből sátor formát hajtogattak volna.
A tető vonal borzasztó, az ablakok elhelyezkedése pedig aránytalan.
Általában a két színű festés előnyösen mutat a kínai játékokon, de itt az általam már csak kínai bordónak nevezett alsó rész és a fehér felső rész összhatása egyszerűen rettenetes.
A belső rész a többi hasonló játékhoz hasonlóan a lemezre nyomtatva látható, a hátsó ablakon bekukkantva olvasható le az MF-217-es szám is.
Az első és hátsó lökhárító és hűtőrács természetesen a játék eredeti állapotában króm hatást keltett, de ez persze az idők során kellően eloxidálódott már - tudom rendbe lehetne hozni, de szerintem teljesen felesleges és rontaná is az összhatást.
Az első lámpák pirosak és a karosszéria préselésével lettek kialakítva.

A lendkerekes kocsi belsejében egy lemez is helyet kapott, így a lökéskor egy kicsit olyan illúziónk lehet mintha valóban egy motor visítana fel belül.
A felniken dísztárcsa és szabványos méretű gumik találhatóak. Szerintem minden kínai lemezjáték autónál ezekből dolgoztak a gyártók.

Az általam beszerzett példány az EHRI autóval együtt érkezett. Mind a kettőn látszik, hogy játszottak velük és egyáltalán nem kímélték őket.
Az MF-217 kapott hideget-meleget. A festés kopott, a hűtőrács és a lökhárító már bőven rozsdásodik és az egyik dísztárcsa is elveszett róla, de szerintem ez adja meg a kisautó különleges báját.

Remélem egyszer majd Ti is kézbe vehetitek és kipróbálhatjátok a többi lendkerekes csodával együtt.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6412690529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.27. 08:13:03

Ez olyan mintha a karosszériára rossz tetőt raktak volna

szellemkor 2017.07.27. 20:28:43

Egy szedán ami ráadásul hatchback.

ToyaHSW 2017.07.27. 22:24:07

Tudom, hogy ronda. Tudom, hogy nem sedan, de hát ha a kínaiak annak gondolták akkor ez van :)
süti beállítások módosítása