Lakeside's Computer Perfection
2017. január 26. írta: ToyaHSW

Lakeside's Computer Perfection

cp1.JPG

Ezúttal egy szerencse folytán hozzám került játékot szeretnék bemutatni nektek, amit 1979-ben a Lakeside's készített és a Computer Perfection névre hallgatott.
A Lakeside ekkor már egy ideje jelen volt a játékpiacon és különböző ügyességi és logikai játékainak köszönhetően méltán lett népszerű. Ezek közül a legnépszerűbb a Perfection volt, amit az elektromos Computer Perfection követett.


A különleges kialakítású játék lényegében nem tért el a kor elektromos memóriajátékaitól, hiszen itt is a különböző lámpákat kellett a megfelelő sorrendben felgyújtani vagy eloltani a gombok segítségével.
Lehetőség volt egyedül illetve egy játékostárs ellen versenyeznünk, amihez a kiváló feladatok remek lehetőséget nyújtottak.
A kor elvárásainak megfelelően igazi gyorsasági és memóriajáték is volt.

Érdekessége igazából a futurisztikus kialakításnak volt köszönhető, amit egy kék plexiből készült porvédő kupola koronázott meg.
Ezt felnyitva automatikusan bekapcsolt a játék, ami azért 1979-ben nem volt éppen hétköznapi dolog.
A játék alján található az elemtartó, ahova két darab 9V-os elemet kellett raknunk. Az elemfedél zárását követően pedig már csak fel kellett nyitnunk a porvédőt és indulhatott is a móka.

Amit még mindenképpen érdemes tudni a játékról, hogy gyakran tűnt fel fantasztikus filmekben, mivel kialakításának köszönhetően ideális volt egy vezérlőpultra telekommunikációs eszköznek vagy vezérlőnek.
Amiben egészen biztosan látható volt az a The Ice Pirates és a Buck Rogers in the 25th Century TV sorozat volt (ebből a két sorozatból egy-egy képkockát is találhattok a fotók között).

A hozzám került játék sajnos teljesen halott volt az érkezés pillanatában. Igazság szerint csomagban érkezett a TOMY Baskettball és a Simon játékkal és pontosan tudtam, hogy nem üzemképes.
Az elemtartó fedél hiányzik az aljáról, de a komolyabb gondot az elszakadt vezetékek jelentették. Szerencsére ez a hiba egyszerűen orvosolható volt, így már annyit sikerült elérnem a játékkal, hogy a fények kigyulladnak rajta és a gombok lenyomását is érzékeli.
Persze játékra ebben a formában alkalmatlan, de az elektromos játékok között igazán jól mutat majd ez a különlegesség.

Ha tetszik a formája a játéknak és felkeltette az érdeklődéseteket, akkor érdemes magatokat rávetni az Ebay-re, ahol akár dobozos darabokat is beszerezhettek viszonylag kedvező áron.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2512156851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása