Flinstone család 15-ös játék
2016. december 16. írta: ToyaHSW

Flinstone család 15-ös játék

flinstones1.JPG

A 70-es években élték igazán fénykorukat a trafikokban megvásárolható egyszerű logikai játékok. Ezek közül is kiemelkedett a 15-ös játék, amivel minden gyerek nagyszerűen letudta kötni magát.
Egy 4x4-es területen 15 kockát mozgathattunk, amelyeket helyes sorrendbe kellett rendezni. Több változata is létezett a játéknak, amelyek között a számos és a képes kirakók is egyaránt megtalálhatóak voltak.

Természetesen a legnépszerűbbek a rajzfilmes változatok voltak, amelyeken kedvenc hőseinket kellett megfelelően kiraknunk.
A Flinstone családos kirakó is ezek közé tartozott. Egy aukción akadtam rá a múltkor bemutatott focis türelemjátékkal és egy később bemutatásra kerülő 15-ös játékkal volt csomagban és rettentő kedvező áron sikerült megvásárolnom.
Mint a fotókon láthatjátok a játék első oldala kiváló állapotban maradt meg, a grafika tökéletes és minden elem gördülékenyen mozgatható.
Sajnos a hátoldal már egy kicsit kopottabb, Csak arra tudok gondolni, hogy valaki valamit ragasztott rá évekkel ezelőtt, ami mára bizony lekopott róla.

Ez különösebben nem baj, hiszen úgy is elől kell tologatni az elemeket, amire remélem lehetőségetek is lesz majd a múzeum megnyitását követően.
Addig pedig ajánlom figyelmetekbe a játékról készült képeket.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr10012052811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása