PORTACHESS SYSTEMA CG1A
2016. május 29. írta: ToyaHSW

PORTACHESS SYSTEMA CG1A

sakkcomp1.JPG

Ezúttal ismét egy kicsit visszautazunk az időben és meg sem állunk 1983-ig. Ez az az időszak, amikor a Sakkszámítógépek a reneszánszukat élték.
Ennek az időszaknak az egyik különleges darabja a Hong Kongban készült Portachess Systema CG1A. A Portachess cég 83-ban már rutinos versenyzőnek számított a sakkszámítógépek piacán. A gyártó több hasonló típust is készítette, amelyek természetesen fejlettségben és nyújtott funkciókban is eltértek egymástól.

A Systema CG1A egy hordozható változat, amit tetővel is elláttak, így a táblába beszúrt bábuk nem tudtak szétszóródni.
A játékon 8 nehézségi szintet tudtok választani, de a kapcsolók segítségével a hangot is kitudjátok kapcsolni és a színt is választhatjátok. Érdekessége a CG1A-nak, hogy még a játékállás mentésére is lehetőség nyílott.
A játék működéséhez 4 db AA-s elemre van szükség.

A játék menete nem túlságosan bonyolult. A lépéseket úgy tudjuk megtenni, hogy a kiválasztott bábút lenyomjuk addig, amíg hangot nem hallunk és a mezőhöz tartozó ledek ki nem gyulladnak. Ezt követően eldöntjük hova szeretnénk lépni és a bábút erre a mezőre helyezzük és itt is lenyomjuk a figuránkat.
A gép lépései hasonló módon történnek meg. Kigyulladnak a megfelelő ledek, amit a bábú lenyomásával nyugtázunk, majd újabb ledek gyulladnak fel, ahova a gép figuráját helyezzük egy erőteljes nyomás kíséretében.

A CG1A-hoz természetesen tartozik rendes használati utasítás és tartalék figurák is, sőt a gyűjteményben található példánynak még az eredeti doboza is megvan.

Mivel a sakk örök, így mind a mai napig kiváló szórakozást tud nyújtani ez a 33 éves játék.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr768756852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.31. 18:14:31

Valamikor akkortájt volt egy gép, ami ha jól emlékszem, bronz- vagy aranybarna házban volt, mérete mint egy kisebb aktatáska, tábla helyett egy viszonylag kis méretű LCD kijelzője volt. És horror áron árulták... nem ismerős ennyiből? Google nem segít :(

ToyaHSW 2016.05.31. 19:16:24

@IT jegyzet: Szerintem a Chess Campion Super System III-hoz hasonló szerkezet lehetett.

2016.05.31. 19:44:20

@ToyaHSW: majdnem... a gyártó stimmel, de mark v volt a típusa talán. A kijelző, a méret stimmel, de én úgy emlékszem, hogy vékony, 1-2x10-15mm-es, krómozott gombjai voltak. De ez lehet, hogy csak álmaimban létezett. :)
És az sem jut eszembe, hogy hol láttam ilyet. Úgy rémlik, Erzsébeten, a Csiliben volt egy szimultán ellene... vagy nem. Arra emlékszem, hogy egészen közelről láttam, de megérinteni is tilos volt. :)
süti beállítások módosítása