Police07, a 80-as évek slágere
2016. május 10. írta: ToyaHSW

Police07, a 80-as évek slágere

police1.JPG

Ezúttal egy társasjátékot szeretnék bemutatni nektek, ami a 80-as években hatalmas népszerűségnek örvendett. A Police07-ben Doktor Faktort kellett Budapesten üldözni taxival, busszal és metróval és lehetőség szerint bekeríteni.
A játékot a Novoplast készítette és hatalmas siker volt. Néhány év alatt 150.000 darabot adtak el belőle itthon.

Persze ez nem volt véletlen, hiszen lényegében a nyugaton rendkívül sikeres Scotland Yard játékot nyúlták le a fejlesztés során. A szabályok persze egy kicsit egyszerűbbek lettek, de a játék ennek ellenére sem vesztette el a varázsát.
A hangulatról persze igyekezett itt is gondoskodni a Novoplast. Az egyszerűsödő szabályok a gyerekek számára is élvezetesebbé tették a játékot, a kellékek pedig mind nagyon szépen kidolgozottak voltak.
A tábla grafikája gyönyörű és színes, a kis lapok is igényesen kidolgozottak és még olyan apróságokra is figyelmet fordítottak a gyártás során mint a Police07 logós noteszok.

Az én példányomra véletlenül akadtam rá a Vaterán. Mivel tényleg ritka szép állapotban megmaradt darabról van szó, így szinte azonnal lecsaptam rá.
A figurák, a kártyák és a tábla is sértetlen, sőt még a Játékszabályokat tartalmazó könyv és a Novoplastnak visszaküldhető levelezőlap is megtalálható a dobozban.

Értékes darabja lesz a gyűjteménynek, amit remélhetőleg előbb-utóbb a családdal is kitudok majd próbálni.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr178703282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2016.05.11. 15:36:36

Utáltam, hogy semmilyen otthon lévő papírszabvánnyal nem volt kompatibilis a tartó.
süti beállítások módosítása